Körtés csoki torta a Naturahillen
Ezt a csodás tortát szerintem az ország egyik legszuperebb helyén ettük a Naturahillen Zebegényben.
Nem csak gyönyörű a környezet és egy kis ékszerdoboz a panzió, a séf alkotásai is fenségesek.
Egy kis ízelítő miket is alkot Ruga Endre.
Az első napon a desszert csoki torta volt körtével bolondítva. Nekünk alig jutott, mert a lányok elették előlünk, így minden nap kérdeztem, hogy nem maradt - e esetleg, nem kaphatunk e belőle még. Sajnos nem tudtunk ismét enni ebből az isteni desszertből, így a receptet kértem el.
Íme:
200 gr nagyon jó minőségű ét csoki (min. 74% )
200 gr vaj
5 db tojás
200 gr cukor
2 ek liszt
Kb. 5 körte
- A csokit és a vajat vízgőz felett vagy thermomixben összeolvasztjuk.
- A tojásokat a cukorral kihabosítjuk. Majd beleszitáljuk a lisztet.
- A meleg csoki masszát hozzáöntjük a hideg tojásokhoz.
- A tortaformát kivajazzuk, lisztezzük, a magozott érett vilmoskörtét félbevágva az aljába rendezzük. Erre öntjük rá a csokis masszát.
- 170 fokon 20-25-27percig sütjük – attól függ, milyen lágyan szeretnénk.
- Majd hűtőbe tesszük és lehűtjük. Majd szeleteljük. És szobahőmérsékleten hagyod kicsit állni.
- Vanília fagyival isteni finom.
Mindenkinek ajánlom a Naturahillt is és ezt az isteni tortát is.